2.rész Egy ölelés mindent megold

Ha Na Ra szemszöge

A napok elég gyorsan teltek, mióta a Teen Top a szomszédba költözött. Szerencsére sikerült velük megállapodnunk abban, hogy én minden reggel megcsinálom a reggelijüket, ők pedig cserébe békén hagynak engem. Nagyon menő nem? Persze a viszonyunk is sokat javult közben. Például, már nem akarom olyan vehemensen kinyírni Byung Hun -t. CAP persze ugyanolyan idegesítő mint eddig volt és azt vettem észre, hogy igencsak érdeklődik Suzy iránt, akit egyre többször látok a lakásomban. Mégis mi lehet ebben annyira rossz? Talán csak annyi, hogy én nem vágytam társaságra. Nagyon jól meg voltam, a magam kis életével, ezek a srácok, pedig csak nyűgöt jelentenek nekem. A reggel, ugyanúgy kezdődött számomra, mint az összes többi. Reggel nyolckor felkeltem és miután alaposan kinyújtóztam, magamra vettem a köntösömet, ami alatt, csak az igen rövid hálóingem volt és a konyha felé vettem az irányt. Kicsit lelapítottam, a kócos hajamat, közben sikerült beazonosítanom, hogy épp szombat van, vagyis nincs munka. Remek, most legalább pihenhetek végre. Nem mintha eddig nem ezt tettem volna. Talán igaza van Byung Hun - nak, és tényleg uncsi vagyok. Persze nem lehet mindenki olyan tökéletes mint ő. Miután a konyhába értem, elég kellemetlen meglepetés fogadott. Ugyanis a pultnál libasorban ültek, a Teen Top tagok, élükön természetesen CAP, aki vígan iszogatta a kávét, amit nem mellesleg, az én kávéfőzőm készített el neki. A sor végén Byung Hun dobta be épp a törölközőt, és hangos szuszogásokkal jelezte, hogy épp aludni készülődik. Szép dolog mondhatom. Az hagyján, hogy folyamatosan szurkálódik, de az már teljesen más dolog, ha a konyhapultomon próbálja, benyomni a szunyát. Gonoszan elmosolyodtam, majd az arcához hajoltam, és alaposan belefütyültem, a fülébe.
- Hé tündérke, nem tudsz halkabban lenni? Épp próbáltam aludni.
- Csak nem új becenevet találtál ki? Bravó, úgy tűnik, te még mindig az óvodások szintjén maradtál le, ezért nem futotta egy jobb becenévre.
- Vannak ennél jobb becenevek is, de kétlem, hogy készen állnál rá, tündérke - igazán közel hajolt az arcomhoz, majd alaposan a fülembe fújta, a levegőt. A testem kissé összerándult, ugyanis nem vagyok hozzászokva, hogy egy hím nemű lény 2 méternél közelebb legyen hozzám.
- Na jó fiúk mi a mai programotok? - kérdeztem, miközben töltöttem magamnak is, egy bögre kávét.
- Hát beszélnünk kell a menedzserünkkel, hogy mihez fogunk most kezdeni. Nagyon szeretnénk újra színpadra állni - vázolta a helyzetet CAP.
- Értem. Hát köszi, hogy itt voltatok, de ezek szerint nektek sok dolgotok van, ahogy nekem is.
- Mégis mi? Ülni egész nap és várni, a nagy semmit? - kérdezte semmit mondóan Byung Hun, és beletúrt, a szőke hajába.
- Már megint itt tartunk? Azt hittem ezt már megbeszéltük, szóval tűnés kifelé a házamból!
- Nyugi Ha Na tudod, hogy csak viccelt veled. Egyébként Byung itt fog maradni veled, hogy ne unatkozz. Mi meg elintézzük a fontos ügyeket.
- Tessék? - kérdeztük szinte egyszerre, mire a többiek vigyorogva néztek ránk. Ha ezek most azt hiszik, hogy mi lennénk a tökéletes pár, akkor azt kell mondja, tényleg eléggé ostobák. Majd akkor leszek, a barátnője, mikor az égből eső helyett, cukorka fog esni.
- Arról szó sem lehet. Nem maradok itt ezzel az antiszociális lánnyal, hogy hallgassam mennyire utál engem.
- Én sem szívesen maradok a társaságodban, nekem elhiheted.
- Remek jó mulatást! - szólt be Niel az ajtón, majd becsukta azt maga mögött. Nagyon dühös vagyok. Mégis, hogy képesek engem itt hagyni Korea legbunkóbb pasijával? Mit tettem, hogy ezt kell elviseljem? Látszik rajta, hogy utál engem, ahogyan én is őt. Akkor meg miért ragadok le mindig a szeménél, vagy a sokszor eszméletlenül kócos szőke hajánál? Miért van az, hogy akármennyire is taszít, a viselkedése, mégsem tudom őt szívből utálni? Talán túlságosan is hasonlít valakire, akit szerettem, de csak kihasznált. Szinte kiköpött Byung Hun volt, legalábbis a viselkedése szempontjából. A srác, akit inkább nem nevezek nevén, tapló volt, és modortalan, ennek ellenére, velem mindig jól bánt. Aztán szokás szerint, jött egy csinosabb lány és az egész kártyavár, amit felépítettem, apró darabokra esett szét. Persze, nem ez volt az oka annak, hogy elzártam magamat a világ elől, mindössze csak a létező összes pasit megutáltatta velem. Tudom, hogy nem mind egyforma, de ez engem a legkevésbé sem érdekelt.
- Most mit akarsz csinálni? - kérdeztem tőle, miközben a tévét igyekeztem bekapcsolni.
- Nézzünk filmet, addig sem kell veled beszéljek - hogy ez a pasi, mekkora egy tapló! Én kedvesen felajánlom neki, a választás jogát, erre így válaszol nekem. Majd meglátjuk, hogy ki fog nevetni a végén. Átadtam neki a távirányítót, hogy még véletlenül se tűnjek utálatosnak és hagytam, hogy ő válassza ki a filmet. Lehet ezt a cselekedetemet, inkább át kellett volna gondolnom. A drága Byung, ugyanis egy horror filmet tedd be, amiben készültek feldarabolni egy embert. Én köztudottan, utálom és félek is a horror filmektől, épp ezért igyekeztem mindig elkerülni ezeket. Most azonban hála a nagy szívemnek, kénytelen voltam végig nézni. Azonban egy jelenetnél annyira megijedtem, hogy meggondolatlanul is Byung vállára hajtottam a fejemet. Ezt azonban rögtön meg is bántam.
Bocs! - motyogtam halkan, remélve, hogy azért meghallotta. Ő azonban csak nézte tovább a filmet, ügyet sem vetett rám. A film végeztével felálltam, hogy ehessek valamit, mikor rájöttem, hogy semmi kaja nem maradt már itthon. Mivel utálok házon kívül lenni, ezért bevetettem, azt a híres kölyök kutya szemeket, hogy rávegyem Byung - ot, hogy menjen el ő venni valamit. Kicsit megrebegtettem a szempilláimat, majd vettem egy mély levegőt, végül sikerült, elérnem, hogy a szemeim olyan nagyok legyenek, akár egy újszülötté, vagy egy kölyök kiskutyáé.
- Mégis mit akarsz tündérke?
- Nem mennél el, hogy hozz nekünk valami kaját? Ugyanis semmi sem maradt már itthon.
- Hihetetlen, hogy arra használod fel, az én drága időmet, hogy ebédet hozass velem! - feltápászkodott a helyérő, gyorsan megigazította a haját, majd becsapva maga mögött az ajtót, már ott sem volt. Remélem kajáért ment és nem lett belőle elegem. Sajnáltam volna, ha én szúrom el a napját. Épp arra készültem, hogy felmenjek a szobámba, mikor csengettek. Kinyitottam és meglepetésemre a postás állt előtte,
- A kisasszony Ha Na Ra?
- Igen én vagyok - feleltem és kíváncsian vizslattam a kezében tartott levélre.
- Ez önnek jött! - nyomta a kezembe a levelet, én pedig aláírtam a papírt. Nem tudtam, hogy ki küldhetett nekem levelet, hiszen nagyon ritka pillanat, amikor én Ha Na Ra, kapok egy levelet. Miután a postás távozott, kinyitottam a levelet és olvasni kezdtem.

Drága Kislányom!

Tudom, hogy már rég nem jelentkeztem, de ennek te is tudod az okát. Azt hiszem, most már elég erősnek mondhatom magamat, hogy kapcsolatba tudjak lépni veled. Kicsit tartok tőle, ha elolvasod a levelet, mi lesz majd az első reakciód. Az első és legfontosabb, hogy ne aggódj az anyád miatt! Ő jól van, hamarosan ki fogják engedni az intézetből. Szépen kérlek ne hibáztasd magad, hiszen az egészről nem te tehetsz. Az csak egy baleset volt, aminek mindketten az áldozatai letettetek. Mivel nekem most az anyád mellett kell lennem, ezért megkértem a bátyádat, hogy látogasson meg téged, és nézze meg, hogy vagy és szükséged van e valamire. Remélem, már nem érzed hibásnak magadat a történtekért.

Az édesapád: Ha Min Jun

A levél úgy csúszott ki a kezemből, mit a szappan szokott fürdés közben. Egy ideig csak álltam ott és mereven bámultam, a meggyvörös színű falat. Hihetetlen, hogy az apám képes volt írni nekem, mikor tudta, hogy nem akarok róluk hallani. Nem azért mert nem szeretem őket, csak ez nekem túl gyorsan jött. Valahol, még mindig hibásnak érzem magamat a történtekért. Nem is tudtam, hogy sírjak e vagy törjek szét valamit. Szépen lassan megfogtam a levelet, és a kukába hajítottam. Nem akarok tudni róluk, egyszerűen ha csak az anyámra gondolok, máris a baleset jut az eszembe. Könyörgök, én vezettem halálba az öcsémet! Az anyám miattam kapott idegösszeomlást! Még azt merik nekem mondani, hogy ne hibáztassam magamat? Mit tudnak ők az érzéseimről? Az apám azt hitte, ha majd ideküldi Chun Yun - t, akkor majd minden rendbe jön? Ő az egyetlen élő rokonom, aki nem vet meg engem. Az anyám, a nagyszüleim, de legbelül az apám is engem tart felelősnek a történtekért. Éreztem, ahogy könnyek szöknek ki a szememből, majd eszembe jutott a baleset minden egyes mozdulata. Hiába próbáltam elhessegetni, az csak azért is lejátszódott a fejemben. Annyira dühös voltam, hogy fogtam az asztalon lévő vázát, majd úgy a tükörnek hajítottam, hogy mindkettő ripityára tört. A fejemet fogva zokogtam ki magamból a fájdalmat amit éreztem.

Byung Hun

Miután végeztem a nagy bevásárlással, amire a hercegnő vett rá engem, Ha Na háza felé vettem az irányt. Valahogy különös érzés fogott el. Olyan volt, mint egy rossz megérzés. Persze mikor Ha Na közelében vagyok, ez az érzés mindig el fog engem. Mintha túl sok titok venné körül ezt a lányt. Biztos, hogy valami komoly oka lehet annak, amiért Ha Na nem hajlandó emberek közé menni. A kérdés már csak az, hogy pontosan mi az. Ha Na háza, nem volt messze az üzlettől, ahol bevásároltak, szóval röpke negyed óra alatt odaértem. Óvatosan kinyitottam az ajtót, és a látványt ami elém tárult azt hiszem sosem fogom elfelejteni. A föld tele volt üvegszilánkokkal, a tükör helyén, egy hatalmas lyuk tátongott, Ha Na pedig a kanapé előtt sírt. Fogalmam sem volt, hogy mit tehetnék. Hagyjam magára, vagy vigasztaljam meg? Soha életemben nem vigasztaltam meg senkit, pláne nem egy lányt. Vettem egy mély levegőt, majd lassan odasétáltam hozzá, és felsegítettem a földről.
- Byung Hun - remegő ajkakkal ejtette ki a nevemet, a szeméből, pedig potyogtak a könnyek.
- Mi történt? Csak egy fél órára hagylak itt, te meg tönkreteszed a lakást?
- Nem számít, ne is kérdezz róla kérlek!
- Ugye tudod, hogy nem áll jól a sírás? Egy ilyen lánynak mint te, az áll jól, ha mosolyog, vagy kiabál - erre valamelyest elmosolyodott, én pedig letöröltem a szeme sarkából a könnyeket.
- Ha képes leszek beszélni róla, ígérem te leszel az első, aki meg fogja tudni - én erre teljesen meggondolatlanul, magamhoz öleltem. Most először láttam ennyire elveszettnek. Fogalmam sincs, hogy ki csoda ez a Ha Na Ra, de ki fogom deríteni.
- Ezt mégis miért csináltad? - kérdezte tőlem, és az arcomra emelte a tekintetét.
- Mert egy ölelés mindent megold hercegnő - mosolyodtam el, majd még egyszer magamhoz öleltem.