Hana Ra
Másnap reggel boldogan pattantam ki az ágyamból. A tudat, hogy Chun Jun itt van velem, megnyugtató és egy fajta biztonságot érzek, mikor mellettem van. A tegnap este bebizonyította számomra, hogy Byung Hun igazából nem is olyan rossz, mint amilyennek mutatja magát. Viszont azt nem értem, hogy miért próbál engem megvédeni. Egyáltalán ki kérte meg rá, hogy védjen meg? Eddig biztos voltam benne, hogy ez a srác ki nem állhat engem, most viszont teljesen más lett a viselkedése. Miután felöltöztem, lesétáltam a lépcsőn és a konyha felé igyekeztem, ahol a kis csapat már vidáman kávézgatott a bátyám társaságában. Lassan kezdem megszokni, hogy ők is az életem részeivé váltak. A legszembetűnőbb azonban az volt, hogy Byung Hun nem volt ott velük.
- Jó reggelt fiúk! - köszöntem és töltöttem magamnak egy bögre kávét.
- Jó reggelt neked is Nonna! - CAP felállt a helyéről és fejet hajtott előttem.
- Hol van Byung Hun? - kérdeztem tőle, kissé félénken, mire ő csak elmosolyodott.
- Ma még egyikünk sem látta. Ő egy elég titokzatos fiú, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan visszajön. Miért akarod őt látni?
- Csak mert ő mindig mellettetek van és csak nagyon furcsa volt ez az egész.
- Hana, nem szeretnénk tolakodóak lenni, de nem beszélnél nekünk egy bizonyos Jason - ről? - kicsit összerezzentem. Féltem, hogy egyszer le kell rántanom a leplet erről a titokról.
- Nem emlékszem rá. Nem emlékszem az arcára az amnéziám miatt. Még abban sem vagyok biztos, hogy Jason volt a neve. Az egyetlen amit tudok, hogy neki hála az a banda nem bántott engem. Neki köszönhetem, hogy nem mocskoltak be. Ugyanakkor Jason elhagyott engem és ez nagyon fáj még most is! - éreztem, hogy kibuggyannak a könnyeim. Annyira fáj, hogy fel kellett szakadnia a sebnek a szívemen. Az öcsém halála után kaptam egy idegösszeomlást és szinte mindent elfelejtettem. Nem tudom biztosan, hogy Jason volt e annak az angyalnak a neve, aki megmentette az életemet. Még az arcára sem emlékszem tisztán. Chun Jun biztatóan megsimogatta a hátamat, én pedig kissé megkönnyebbültem. Végre kiönthettem a szívemet és ez hatalmas terhet vett le a vállaimról.
- Ez teljesen hihetetlen. Nem akartalak megríkatni Hana sajnálom.
- Nem CAP ez egyáltalán nem a te hibád. Inkább hálás vagyok neked, mert legalább végre nem érzem azt a nagy nyomást a szívemen. Az ok amiért nem merem elhagyni a lakásomat az, hogy miután az öcsém meghalt idegösszeomlást kaptam és hónapokon keresztül el voltam zárva a külvilág elől. Utána egyáltalán nem mertem emberek közé menni. Félek, hogy minden kezdődik elölről és nem akarok még egyszer úgy szenvedni mint akkor.
- Mi most elmegyünk. Nem akarunk tovább zavarni. Ha Byung megjön, akkor értesíteni foglak téged rendben? - CAP mélyen a szemembe nézett, én pedig a könnyeimet törölgetve bólogatni kezdtem. A fiúk elmentek, Chun Jun, pedig odaült közvetlenül mellém.
- Büszke vagyok rád Hana! Végre sikerült megnyílnod és ez nagy előrelépés. Ha így folytatod biztos vagyok benne, hogy képes leszel elmenni az emberek közé anélkül, hogy összeomlanál, ahogyan akkor is.
- Szerinted valaha is emlékezni fogok Jason - re? Annyira szeretném, ha legalább lenne róla egy fényképem, de semmi.
- Nyugodj meg Hana! Biztos vagyok benne, ha személyesen is találkozol vele, minden emléked vissza fog jönni.
- Te tudod, hogy hol van Jason? Miért nem mondtál róla semmit sem?
- Azt mondta nekem, hogy ma találkozni akar veled. Este idejön és akkor végre minden titok napvilágot fog látni. Ő kért meg rá, hogy tartsam ezt titokban előtted. Suzy nemsokára itt lesz, nekem pedig el kell intézzek valamit.
- Rendben van. Remélem Suzy minél előbb itt lesz. Úgy érzem ő az egyetlen, aki nem titkolózik előttem! - sóhajtottam egyet, majd visszamentem a szobámba. Ott elővettem a laptopomat és gőzerővel írni kezdtem. Mindennél jobban szükségem volt arra, hogy eltereljem a gondolataimat. A történetem a feléhez közeledik. A lány jelen pillanatban őrlődik, hogy vajon meg tudja e bocsátani a múltban elkövetett hibáit. Mintha magamat látnám. Őrlődök, hogy mi lehet Byung oka arra, hogy megvédjen engem. Hiszen nem is ismer. Semmit sem tud rólam és én sem róla. Valahogy túl sok a titok körülötte. Mintha egy logikai feladatot próbálnék megoldani, aminek nincs megoldása. Nem tudom hogyan szóljak hozzá, nem tudom mit mondhatnék neki, nem látok a gondolataiba.
- Hana siess már lefelé! - a hang nagyon ismerős volt. Lecsuktam a laptopomat és lesiettem a lépcsőn. Byung Hun ott ült a kanapén és bámult kifelé a fejéből, Suzy pedig ott ült közvetlenül mellette.
- Te meg hogy kerülsz ide? - néztem Byung felé, mire ő unottan felsóhajtott.
- Vártam, hogy a hercegnő végre lefáradjon. Örültem, hogy nem kellett kérvényt benyújtsak neked.
- Csak a szokásos! - motyogtam magamban, majd megöleltem Suzy - t.
- Hana Byung azt mondta, hogy beszélni akartál vele, ezért jött - Suzy először rám, majd Byung - ra nézett.
- Én ugyan nem akartam beszélni vele. Csak meglepett, hogy nem volt ott reggelinél, ahogyan szokott.
- Bocs, hogy kiábrándítottalak, de fontos dolgom volt ma reggel, ezért nem tudtam ott lenni, hogy szebbé tegyem a reggeledet virágszál.
- Mond csak mikor fogod ezt végre abbahagyni? Mikor teljesen az őrületbe kergettél? Elegem van ebből a hülye becézgetésből. elegem van abból, hogy folyton titkolózol. Utálom, hogy ennyire kiismerhetetlen vagy Byung Hun! - a szavak csak úgy dőltek belőlem és észre se vettem, hogy mind a ketten kőbálványként meredtek rám. Én kicsit visszavettem a hangerőből, majd elnézést kérve fejet hajtottam.
- Azt hiszem nekem semmi keresnivalóm nincs itt! Nem vagyok itt kívánatos személy igazam van Hana? - Byung olyan gúnyosan ejtette ki a nevemet, hogy a szívem kihagyott pár ütemet. Talán most kicsit túlzásba estem, de elegem volt már abból, hogy annyi titok van körülötte és sosem annak mutatja magát aki valójában ő. Miután Byung elment, Suzy meg én kettesben maradtunk.
- Azta! Te aztán nem rejted véka alá a véleményedet barátnőm
- Talán túl kemény voltam hozzá? - kérdeztem tőle szinte elhaló hangon.
- Nem egyáltalán nem. Sőt jól tetted, hogy megmondtad a véleményedet neki. Ha a helyedben lettem volna én is ezt tettem volna.
- Mindenesetre nagyon félek találkozni Jason - nel. Félek, hogy előtörnek majd a régi érzelmeim és meg fogok neki bocsátani.
- Hiszen te már Byung Hun - ba vagy szerelmes Hana!
- Nem vagyok belé szerelmes, az teljességgel kizárt! Az én leendő páromnak kedvesnek kell lennie velem és lesnie kell a kívánságaimat. Erre eddig csak Jason volt képes, viszont rá egyáltalán nem emlékszek. Legalábbis a kinézetére nem, csak arra, hogy szeretett aztán meg egyik napról a másikra lelépett! - olyan gyorsan beszéltem, hogy a végére már alig maradt levegőm, így be kellett fejeznem.
- Ha te mondod, de ne feledd amit mondtam. Na jó én nem is zavarlak tovább, mert még el kell készülj. Nem szeretném ha miattam Jason azt mondaná, hogy nem vagy elég szép - én egy kicsit elmosolyodtam, majd Suzy gyorsan elhagyta a szobát. Valahogy félek ettől a találkozástól. Persze boldognak kellene lennem, hiszen Jason mégis csak az első szerelmem meg minden, de akkor is. Remegve kentem föl az ajkamra egy kis szájfényt, majd alaposan kifésültem a hajamat is. Vettem egy mély levegőt, majd mikor késznek nyilvánítottam magamat, kaptam egy üzenetet amit maga Jason írt. Azt akarta, hogy ne a házamnál találkozzunk, hanem azon a helyen ahol bevallottuk egymásnak, hogy nem tudunk a másik nélkül élni. Most komolyan miért akart pont ott találkozni? Miért akarja, hogy megint szenvedjek miatta? Magamra kaptam a kabátomat, majd kisétáltam a házból. Ez az első alkalom, újra kimozdulok itthonról. Remélem nem lesz felesleges és végre lezárhatom magamban a dolgot. Vettem egy mély lélegzetet és elindultam. A helyszín egy már régen bezárt vidámpark volt. Azon a helyen, tél közepén volt a nagy nap, mikor bevallottuk, hogy szeretjük egymást. Valahogy boldognak éreztem magam azon a napon. Szépen lassan elém tárult a park csodálatos látványa. Mindenhol égők világítottak, álomszerűvé téve ezzel a helyet. Csodálatos volt nosztalgiázni, beszívni magamba a jellegzetes illatot. Leültem a körhinta szélére és vártam. Már kezdett sötétedni, de én nem mozdultam el onnan. Megígértem magamnak és a bátyámnak, hogy ezúttal nem fogok menekülni. Már elég sötét volt, mikor egy alak tűnt fel a sötétségből, én pedig kis híján elájultam.
- Byung Hun? Te meg hogy kerülsz ide? Honnan a fenéből tudtad hogy itt leszek? - Teremtettem le a fiút. Mikor közelebb jött vettem észre azt, hogy szőke hajkoronáját barnára festette át. Őszintén megmondva teljesen máshogy festett így. Persze azt nem tagadom igazán jól állt neki.
- Már nem is emlékszel a helyre, ahol először mondtam neked, hogy szeretlek? - A szemeim kitágultak és úgy is maradtak egy ideig. Még is mi a fenéről beszél ez itt nekem?
- Mi? Nem értelek. Hiszen te sosem mondtad nekem azt, hogy szeretsz.
- De igen. Csak akkor épp Jason volt a nevem, nehogy rájöjj, hogy idol vagyok és ezért ne akarj többet látni engem! - lassan becsuktam a szememet. Minden visszajátszódott előttem. Ahogyan "Jason" azt mondja nekem, hogy szeret, ahogy megcsókol az első éjszaka amit együtt töltöttünk. Csak, hogy az arc még mindig nem ugrott be.
- Te nem lehetsz Jason, az egyszerűen lehetetlen! Jason megmentette az életemet, te pedig egyfolytában csak sértéseket vágsz hozzám!
- Igen Hana valóban megmentettem az életedet, mikor azok a tahók be akartak téged mocskolni. Amikor el kellett hagyjalak téged, az nagyon fájt, de nem maradhattuk együtt anélkül, hogy meg ne tudtad volna, hogy híres énekes vagyok. Az istenért én nem akartalak elhagyni téged Hana! - A kezei ökölbe szorultak, majd beleütött egyet a körhintába. Én csak el akartam tűnni. Az nem lehet, hogy Byung Hun egyelő azzal a Jason - nel, aki megmentett engem. Éreztem ahogyan kibuggyantak a könnyeim. Felálltam, majd elkezdtem elsétálni, azonban Byung Hun hátulról átölelt és az arcát a vállaimba temette.
- Kérlek ne hagyj el! Azóta a nap óta mióta megismertelek nem mész ki a fejemből. Nem volt véletlen, hogy a fiúkkal idejöttünk. A közeledben akartam maradni, hogy megvédhesselek. Nem akartalak bántani, de ha nem teszem meg akkor leleplezhettem volna magamat előtted. Nem bírtam még egy napot úgy ki, hogy nem tudod az igazat. Kellesz nekem Hana! - maga felé fordított és akkor vettem csak észre, hogy bizony az ő szeme sem maradt szárazon. Láttam a szemében azt, hogy tényleg fáj neki az egész. Én csak remegve álltam előtte, majd egy határozott mozdulattal letöröltem a könnyeket az arcáról.
- Ne sírj, mert nekem kéne sírnom, amiért elhagytál engem. Gyáva voltál Byung Hun! De még így is nagyon szeretlek téged! - miután az utolsó szót kimondtam, hatalmas kő esett le a szívemről. Végre meg tört a jég. Nem akarom már eltitkolni azt amit valójában érzek.
- Fogalmad sincs mennyire vágytam erre az egy nyamvadt szóra - gyengéden magához ölelt és belepuszilt a vállamba.
- Viszont, én annyira össze vagyok zavarodva. Adnál nekem egy kis időt még Byung Hun?
- Annyit kapsz amennyit csak akarsz. Viszont szeretnék kérni egy csókot. Ennyi már igazán kijárna nekünk nem gondolod? - én bólintottam egyet, majd a könnyeimet visszatartva gyengéden megcsókoltam őt. Hogy mit is éreztem pontosan? Azt lehetetlen leírni. Csak egyszerűen boldog voltam, hogy visszakaptam azt a srácot, akit mindig is szerettem.
- Hiszen te már Byung Hun - ba vagy szerelmes Hana!
- Nem vagyok belé szerelmes, az teljességgel kizárt! Az én leendő páromnak kedvesnek kell lennie velem és lesnie kell a kívánságaimat. Erre eddig csak Jason volt képes, viszont rá egyáltalán nem emlékszek. Legalábbis a kinézetére nem, csak arra, hogy szeretett aztán meg egyik napról a másikra lelépett! - olyan gyorsan beszéltem, hogy a végére már alig maradt levegőm, így be kellett fejeznem.
- Ha te mondod, de ne feledd amit mondtam. Na jó én nem is zavarlak tovább, mert még el kell készülj. Nem szeretném ha miattam Jason azt mondaná, hogy nem vagy elég szép - én egy kicsit elmosolyodtam, majd Suzy gyorsan elhagyta a szobát. Valahogy félek ettől a találkozástól. Persze boldognak kellene lennem, hiszen Jason mégis csak az első szerelmem meg minden, de akkor is. Remegve kentem föl az ajkamra egy kis szájfényt, majd alaposan kifésültem a hajamat is. Vettem egy mély levegőt, majd mikor késznek nyilvánítottam magamat, kaptam egy üzenetet amit maga Jason írt. Azt akarta, hogy ne a házamnál találkozzunk, hanem azon a helyen ahol bevallottuk egymásnak, hogy nem tudunk a másik nélkül élni. Most komolyan miért akart pont ott találkozni? Miért akarja, hogy megint szenvedjek miatta? Magamra kaptam a kabátomat, majd kisétáltam a házból. Ez az első alkalom, újra kimozdulok itthonról. Remélem nem lesz felesleges és végre lezárhatom magamban a dolgot. Vettem egy mély lélegzetet és elindultam. A helyszín egy már régen bezárt vidámpark volt. Azon a helyen, tél közepén volt a nagy nap, mikor bevallottuk, hogy szeretjük egymást. Valahogy boldognak éreztem magam azon a napon. Szépen lassan elém tárult a park csodálatos látványa. Mindenhol égők világítottak, álomszerűvé téve ezzel a helyet. Csodálatos volt nosztalgiázni, beszívni magamba a jellegzetes illatot. Leültem a körhinta szélére és vártam. Már kezdett sötétedni, de én nem mozdultam el onnan. Megígértem magamnak és a bátyámnak, hogy ezúttal nem fogok menekülni. Már elég sötét volt, mikor egy alak tűnt fel a sötétségből, én pedig kis híján elájultam.
- Byung Hun? Te meg hogy kerülsz ide? Honnan a fenéből tudtad hogy itt leszek? - Teremtettem le a fiút. Mikor közelebb jött vettem észre azt, hogy szőke hajkoronáját barnára festette át. Őszintén megmondva teljesen máshogy festett így. Persze azt nem tagadom igazán jól állt neki.
- Már nem is emlékszel a helyre, ahol először mondtam neked, hogy szeretlek? - A szemeim kitágultak és úgy is maradtak egy ideig. Még is mi a fenéről beszél ez itt nekem?
- Mi? Nem értelek. Hiszen te sosem mondtad nekem azt, hogy szeretsz.
- De igen. Csak akkor épp Jason volt a nevem, nehogy rájöjj, hogy idol vagyok és ezért ne akarj többet látni engem! - lassan becsuktam a szememet. Minden visszajátszódott előttem. Ahogyan "Jason" azt mondja nekem, hogy szeret, ahogy megcsókol az első éjszaka amit együtt töltöttünk. Csak, hogy az arc még mindig nem ugrott be.
- Te nem lehetsz Jason, az egyszerűen lehetetlen! Jason megmentette az életemet, te pedig egyfolytában csak sértéseket vágsz hozzám!
- Igen Hana valóban megmentettem az életedet, mikor azok a tahók be akartak téged mocskolni. Amikor el kellett hagyjalak téged, az nagyon fájt, de nem maradhattuk együtt anélkül, hogy meg ne tudtad volna, hogy híres énekes vagyok. Az istenért én nem akartalak elhagyni téged Hana! - A kezei ökölbe szorultak, majd beleütött egyet a körhintába. Én csak el akartam tűnni. Az nem lehet, hogy Byung Hun egyelő azzal a Jason - nel, aki megmentett engem. Éreztem ahogyan kibuggyantak a könnyeim. Felálltam, majd elkezdtem elsétálni, azonban Byung Hun hátulról átölelt és az arcát a vállaimba temette.- Kérlek ne hagyj el! Azóta a nap óta mióta megismertelek nem mész ki a fejemből. Nem volt véletlen, hogy a fiúkkal idejöttünk. A közeledben akartam maradni, hogy megvédhesselek. Nem akartalak bántani, de ha nem teszem meg akkor leleplezhettem volna magamat előtted. Nem bírtam még egy napot úgy ki, hogy nem tudod az igazat. Kellesz nekem Hana! - maga felé fordított és akkor vettem csak észre, hogy bizony az ő szeme sem maradt szárazon. Láttam a szemében azt, hogy tényleg fáj neki az egész. Én csak remegve álltam előtte, majd egy határozott mozdulattal letöröltem a könnyeket az arcáról.
- Ne sírj, mert nekem kéne sírnom, amiért elhagytál engem. Gyáva voltál Byung Hun! De még így is nagyon szeretlek téged! - miután az utolsó szót kimondtam, hatalmas kő esett le a szívemről. Végre meg tört a jég. Nem akarom már eltitkolni azt amit valójában érzek.
- Fogalmad sincs mennyire vágytam erre az egy nyamvadt szóra - gyengéden magához ölelt és belepuszilt a vállamba.
- Viszont, én annyira össze vagyok zavarodva. Adnál nekem egy kis időt még Byung Hun?
- Annyit kapsz amennyit csak akarsz. Viszont szeretnék kérni egy csókot. Ennyi már igazán kijárna nekünk nem gondolod? - én bólintottam egyet, majd a könnyeimet visszatartva gyengéden megcsókoltam őt. Hogy mit is éreztem pontosan? Azt lehetetlen leírni. Csak egyszerűen boldog voltam, hogy visszakaptam azt a srácot, akit mindig is szerettem.
