3.rész Nem hall, nem lát, mégis szeret

Ha Na Ra

Byung ölelése, furcsa melegséget adott a szívemnek. Úgy öleltem őt, ahogyan csak a bátyámat szoktam. Nem értettem magamat, hiszen egy órával ezelőtt, még utáltam őt, most meg úgy csimpaszkodom belé, mintha az életem múlna rajta. Azonban egy idő után, kezdett neki kényelmetlen lenni.

- Ha Na most már elég lesz! - szólt rám, én viszont, csak tovább kapaszkodtam a nyakába.

- Ha Na kérlek! - kiáltotta el magát és gyengén ellökött magától. Bevallom kicsit rosszul esett. Most már tényleg nem értem ezt a fiút. Az egyik pillanatban, még kedves velem, vigasztal, utána pedig úgy tesz, mintha nem történt volna semmi.

- Ha a fiúk meglátnak így minket, akkor félre fogják érteni. Ez csak egy ölelés volt, nekem nem jelentett semmit! - a szavai hidegek voltak, és nem mutattak semmiféle érzelmet. Én fogtam egy zsebkendőt az asztalról, majd letöröltem vele a könnyeimet.

- Ne haragudj, nem volt szándékos, ha neked ez tényleg nem jelentett semmi, ám legyen. Most pedig, ha megbocsátasz, még ki kell takarítanom, mire Suzy megjön. Nem szeretném, ha gyanítana valamit.

- Rendben. Visszamegyek a fiúkhoz, biztosan megjöttek már - fejet hajtott előttem amit, viszonoztam, majd csak az ajtó csapódást hallottam. Teljesen össze vagyok zavarodva. Én tényleg élveztem Byung ölelését? Vajon ezek után, majd többször akarom őt látni és az is megeshet, hogy beleszeretek? El kellett hessegetnem ezeket a gondolatokat. Közte és köztem, nem lehet semmi sem. Ő más mint én, én más vagyok mint ő. Két különböző világ vagyunk. Előkaptam, a seprűt és elkezdtem felsöpörni a lakást. Nem szeretném, ha Suzy meglátná, hogy mi történt a lakásban. Igaz, hogy ő pontosan tudja, mi történt velem és miért zárkóztam el az emberek elől mégsem akarom, hogy aggódjon miattam. Remélem apa meggondolja magát és mégsem küldi ide Chun Yun - t. Felszakítaná a régi sebeket és erre nincs szükségem. Miután végeztem a takarítással, rezgett a mobilom. Gyorsan felkaptam és láttam, hogy egy új üzenetem érkezett. Mikor megnyitottam, láttam, hogy Byung Hun küldött nekem, egy apró részletet, az új dalukból

Minden egyes nap utáljuk egymást. 

Mintha nem is élhetnék veszekedés nélkül. 

Kinek a hibája ez az egész? 

Könnyedén kimondtuk, hogy "nem vagyunk jobbak, mint az idegenek". 

De nem sokára egy "hiányzol" kíséretében találunk egymásra.

Miközben olvastam a sorokat kicsit elmosolyodtam. Eszembe jutott, hogy Byung Hun és én mennyit veszekedtünk, utána pedig a ma történt dolgok is eszembe jutottak. Lehet, hogy ezzel jelezni akart nekem valamit? Jaj, Ha Na elég legyen az ilyen gondolatokból! Te és Byung Hun soha nem lesztek egy pár, bármennyire is szép és jó lenne. A zsebembe csúsztattam a mobilt, és a kanapéra ültem. Nagyon fárasztó tud lenni, a takarítás, főleg ha senki sem segít neked benne. Már lassan esteledett, de Suzy még nem volt sehol. Kicsit kezdtem aggódni, hogy valami baj történt vele, hiszen ha nem tud jönni valamilyen oknál fogva, azt úgyis megírja üzenetben, ahogyan szokta. Már el is indultam, hogy megkeressem, mikor nyílt az ajtó és belépett a barátnőm. A szája lila volt, vacogott és nehezen vette a levegőt.
- Suzy atya ég! Mi történt? - kérdeztem tőle, majd ráterítettem, egy plédet, hogy melegen tartsam.
- Bocsi, hogy késtem hidd el nagyon igyekeztem. Soha, de soha nem futottam még ennyit mint most.
- Na jó, ülj le szépen, én pedig csinálok forró csokit rendben? - ő bólintott egyet, én pedig el is indultam a konyhába. Előkaptam egy bögrét, majd egy lábasban tejet melegítettem. Miközben az melegedett, vittem még egy takarót, amivel Suzy betakarhatja magát. Ezek után a tejhez raktam a csokit, összekevertem, majd a gőzölgő itallal visszamentem hozzá.
- Szóval, hogy akarod hallani a sztorit? Tömören vagy a legapróbb részletességgel?
- Az attól függ miről van szó? - kérdeztem majd a kezébe nyomtam a bögrét.
- Hát arról, hogy Niel és CAP beszélgetéséből, nekem az jött le, hogy Oppa nagyon is csíp engem, ha érted, hogy értem.
- Ezzel, most azt akarod mondani, hogy bejössz neki?
- Igen elképzelhető. De ki a frászt érdekel, ha Korea legszexibb pasija lehetne a pasim? Bocsi Ha Na tudom, hogy neked Byung Hun az eseted, remélem nem sértettelek meg ezzel.
- Nem is az esetem! Az ilyen pasik, csak a lányok hülyítéséhez értenek, semmi máshoz. Ha elfogadsz tőlem, egy tanácsot, akkor ne reménykedj vele kapcsolatban. Nem szeretném, ha megbántana téged, vagy valami.
- Ha Na, nem akarlak megbántani, de te már rég nem jártál senkivel és...
- Az apám írt nekem egy levelet! - vágtam bele a szavába. Gratulálok Ha Na Ra. Te meg az a nagy szád, képes mindent elrontani. Vajon miért nem tudom befogni a számat, mikor kell?
- Ez most tök komoly? Nekem te azt mondtad, hogy nem tartod velük a kapcsolatot, a baleset óta.
- Igen nem is tartottam. Az apám ma küldött egy levelet, amiben már ezerszer is elismétli, hogy ne magamat hibáztassam a balesetért. Ráadásul, azt mondta, hogy hamarosan Chun Yun is ide fog jönni, hogy megnézze jól vagyok e.
- Chun Yun Oppa ide jön? - kérdezte, miközben felcsillant a szeme. Suzy, már gyerekkorunk óta gyermeki vonzalmat érzett a bátyám iránt, noha Chun Yun 4 évvel idősebb nála, ráadásul van is barátnője, már egy ideje. Noha nem tartom a kapcsolatot sem vele, sem a családom többi tagjával, azért nyomon követem a vele kapcsolatos történéseket.
- Suzy nem szeretném, ha Chun Yun megjelenne itt, mert különben dührohamot kapnék, mint általában. Jó persze jól esne, ha az egyetlen ember, aki nem hibáztat a balesetért itt lenne, de még időre van szükségem.
- Ha Na, lassan már két éve, hogy elzárod magad az emberek elől. Mégis mi értelme ennek?
- A félelem Suzy. Megbénít a félelem. Nem szeretném átélni azt amit azon az éjszakán, már átéltem. Igaz, hogy erősnek mutatom magamat és eltiporhatatlannak, de ez csak egy álca és semmi más. Belülről, igenis mardos a félelem, hogy megtörténik újra. Te pontosan tudod, hogy min mentem keresztül, szóval érts meg kérlek!
- Nyugi én megértelek téged. A legjobb barátnőm vagy, már gyerekkorom óta. Jobban ismerlek, mint te saját magadat - jól estek Suzy szavai. Óvodás korom óta ő az egyetlen barátnőm. Gyerekként is kerültem az emberek társaságát, általában csak Suzy - val beszélgettem. Ez a dolog valahogy felnőtt koromra is megmaradt. Persze volt egy idő, pontosabban a középiskolás éveim, mikor több barátom volt, de azokat a barátságokat, az én hőn áhított szerelem romba döntötte. Mostanra már megtanultam, hogy nem szabad közel engednem magamhoz senkit, mert a végén úgyis csalódni fogok. Többször jártam már így, szóval pontosan ezért zavart annyira, amikor a Teen Top tagok próbáltak közeledni felém. Hiszen nem is ismertek engem, de máris úgy tettek, mintha ezer éve ismernénk egymást. Viszont nagyon jól esett, hogy próbáltak törődni velem. Nem tudom mi lehetett ezzel a céljuk, de hálás vagyok nekik.
- Mi lenne, ha ma itt aludnál? Már nagyon késő van és nem szeretnélek elengedni egyedül.
- Ha Na te vagy a legjobb. Akkor én fel is megyek aludni, mert hulla fáradt vagyok - én elmosolyodtam, Suzy pedig felszaladt az emeletre.

*Másnap*

Másnap reggel, miközben Suzy még nagyban aludt, én úgy döntöttem, hogy elkészítem a reggelit. Mikor lementem, sehol sem találtam a fiúkat. Furcsa volt, mert ilyenkor már mindannyian itt szoktak lenni. Kicsit megdörzsöltem a szememet, majd bementem a konyhába. Meglepetésemre, az asztalon egy nagy tálcán már elő volt készítve a reggelim. A bögrém mellett, pedig egy kis cetli virított.

"Csak, hogy ne csinálj mindent egyedül"

Kicsit elmosolyodtam. Nem tudom, hogy ki lehetett az aki, ezt írta, de tény, hogy kicsit megkönnyítette a helyzetemet. Megfogtam a tálcát, és elindultam vele a nappali felé. A tálcát az asztalra tettem, majd leültem a kanapéra. Kezdtem hozzálátni, a reggelihez, mikor kopogtak. Sóhajtottam egyet, majd felálltam és kinyitottam az ajtót. A változatosság kedvéért ismét Byung Hun jelent meg az ajtómban. Ma valahogy másképp nézett ki. A haja nem volt összeborzolva, ahogy általában hordani szokta és szemüveget is viselt. Ki sem nézte volna belőle az ember lány, hogy egy ilyen külsővel rendelkező fiú, hogyan lehet ünnepelt sztár.
- Talán csak nem csoda történt? Rossz fiúból egy igazi IQ zseni, stréberré változtál? - kérdeztem tőle nevetve, majd betessékeltem a házba.
- Befognád? Csak azért van rajtam ez a szemüveg, mert túl sokat használtam a kontaktlencsémet és kezdett megfájdulni tőle a szemem.
- Ki gondolná, hogy az agyon sztárolt lányok kedvence szépfiúnak is van egy kis szépséghibája.
- Nem azért jöttem, hogy válogatott kedvességekkel bombázz le engem. Van egy ajánlatom, amit szerintem képtelen leszel visszautasítani.
- Mégis milyen ajánlatról beszélsz? - kérdeztem és ismét helyet foglaltam a kanapén
- Felteszek egy találós kérdést. Ha sikerül kitalálnod, akkor ígérem, többet még a házad közelébe sem megyünk - nekem felcsillant a szemem. Talán csak nem csoda történt? Csak így magától felajánlja, hogy eltűnnek az életemből, cserébe csak egy találós kérdést kell kitalálnom. Olyan egyszerű mint az egyszer egy. Képtelenség, hogy ne tudjam kitalálni.
- Na és mennyi időm van arra, hogy kitaláljam a kérdésedet?
- Ameddig csak ki nem találod. Viszont figyelmeztetlek, ha feladod, akkor soha nem fogsz megszabadulni tőlünk, ezt garantálom! - erre a mondatra kicsit összerezzentem. Mégis mit ért az alatt, hogy soha? Talán tudja, hogy nem fogom tudni megválaszolni a kérdést és továbbra is itt akarnak téblábolni a házamban? Mi járhat vajon Byung Hun sötét fejében?
- Rendben hallgatlak. Mi lenne az a kérdés?
- Találd ki mi az? Nem hall, nem lát mégis szeret? - elkerekedett szemekkel meredtem a velem szemben ülő fiúra. Mi az, hogy nem hall nem lát mégis szeret? Ez valami vicc akart lenni?
- Rendben van. Egy hét múlva meg lesz a válasz. Utána, végre lekoptok rólam. Most pedig, ha nem bánod szeretnék megreggelizni, szóval lennél olyan kedves és elhúznád a csíkot?
- Persze már itt sem vagyok angyalka! - valahogy kezd elegem lenni, a hülye beceneveiből. Legalább az egyik végre találhatna is. Nem vagyok, sem tündér, sem hercegnő, angyal pedig végképp nem. Utálom, ha jó pofizni akarnak velem. Miután Byung elment, visszakászálódtam a kanapéra, majd neki láttam a reggelinek. Már a második falatot erőltettem magamba, mikor újra csöngettek. Mérgesen keltem fel a kanapéról, mert biztos voltam benne, hogy Byung vagy valamelyik másik akar már megint a társaságomban lenni.
- Byung Hun már megint mit akarsz mi? - kiabáltam ki, majd kinyitottam az ajtót. Azonban, mikor megláttam ki állt az ajtó túlsó végén, a döbbenettől, teljesen lefagytam.
- Oppa? - nyögtem ki alig hallhatóan, majd hirtelen elkezdett forogni velem az egész szoba. Már csak annyira emlékeztem, hogy teljesen elsötétült előttem minden. 

2.rész Egy ölelés mindent megold

Ha Na Ra szemszöge

A napok elég gyorsan teltek, mióta a Teen Top a szomszédba költözött. Szerencsére sikerült velük megállapodnunk abban, hogy én minden reggel megcsinálom a reggelijüket, ők pedig cserébe békén hagynak engem. Nagyon menő nem? Persze a viszonyunk is sokat javult közben. Például, már nem akarom olyan vehemensen kinyírni Byung Hun -t. CAP persze ugyanolyan idegesítő mint eddig volt és azt vettem észre, hogy igencsak érdeklődik Suzy iránt, akit egyre többször látok a lakásomban. Mégis mi lehet ebben annyira rossz? Talán csak annyi, hogy én nem vágytam társaságra. Nagyon jól meg voltam, a magam kis életével, ezek a srácok, pedig csak nyűgöt jelentenek nekem. A reggel, ugyanúgy kezdődött számomra, mint az összes többi. Reggel nyolckor felkeltem és miután alaposan kinyújtóztam, magamra vettem a köntösömet, ami alatt, csak az igen rövid hálóingem volt és a konyha felé vettem az irányt. Kicsit lelapítottam, a kócos hajamat, közben sikerült beazonosítanom, hogy épp szombat van, vagyis nincs munka. Remek, most legalább pihenhetek végre. Nem mintha eddig nem ezt tettem volna. Talán igaza van Byung Hun - nak, és tényleg uncsi vagyok. Persze nem lehet mindenki olyan tökéletes mint ő. Miután a konyhába értem, elég kellemetlen meglepetés fogadott. Ugyanis a pultnál libasorban ültek, a Teen Top tagok, élükön természetesen CAP, aki vígan iszogatta a kávét, amit nem mellesleg, az én kávéfőzőm készített el neki. A sor végén Byung Hun dobta be épp a törölközőt, és hangos szuszogásokkal jelezte, hogy épp aludni készülődik. Szép dolog mondhatom. Az hagyján, hogy folyamatosan szurkálódik, de az már teljesen más dolog, ha a konyhapultomon próbálja, benyomni a szunyát. Gonoszan elmosolyodtam, majd az arcához hajoltam, és alaposan belefütyültem, a fülébe.
- Hé tündérke, nem tudsz halkabban lenni? Épp próbáltam aludni.
- Csak nem új becenevet találtál ki? Bravó, úgy tűnik, te még mindig az óvodások szintjén maradtál le, ezért nem futotta egy jobb becenévre.
- Vannak ennél jobb becenevek is, de kétlem, hogy készen állnál rá, tündérke - igazán közel hajolt az arcomhoz, majd alaposan a fülembe fújta, a levegőt. A testem kissé összerándult, ugyanis nem vagyok hozzászokva, hogy egy hím nemű lény 2 méternél közelebb legyen hozzám.
- Na jó fiúk mi a mai programotok? - kérdeztem, miközben töltöttem magamnak is, egy bögre kávét.
- Hát beszélnünk kell a menedzserünkkel, hogy mihez fogunk most kezdeni. Nagyon szeretnénk újra színpadra állni - vázolta a helyzetet CAP.
- Értem. Hát köszi, hogy itt voltatok, de ezek szerint nektek sok dolgotok van, ahogy nekem is.
- Mégis mi? Ülni egész nap és várni, a nagy semmit? - kérdezte semmit mondóan Byung Hun, és beletúrt, a szőke hajába.
- Már megint itt tartunk? Azt hittem ezt már megbeszéltük, szóval tűnés kifelé a házamból!
- Nyugi Ha Na tudod, hogy csak viccelt veled. Egyébként Byung itt fog maradni veled, hogy ne unatkozz. Mi meg elintézzük a fontos ügyeket.
- Tessék? - kérdeztük szinte egyszerre, mire a többiek vigyorogva néztek ránk. Ha ezek most azt hiszik, hogy mi lennénk a tökéletes pár, akkor azt kell mondja, tényleg eléggé ostobák. Majd akkor leszek, a barátnője, mikor az égből eső helyett, cukorka fog esni.
- Arról szó sem lehet. Nem maradok itt ezzel az antiszociális lánnyal, hogy hallgassam mennyire utál engem.
- Én sem szívesen maradok a társaságodban, nekem elhiheted.
- Remek jó mulatást! - szólt be Niel az ajtón, majd becsukta azt maga mögött. Nagyon dühös vagyok. Mégis, hogy képesek engem itt hagyni Korea legbunkóbb pasijával? Mit tettem, hogy ezt kell elviseljem? Látszik rajta, hogy utál engem, ahogyan én is őt. Akkor meg miért ragadok le mindig a szeménél, vagy a sokszor eszméletlenül kócos szőke hajánál? Miért van az, hogy akármennyire is taszít, a viselkedése, mégsem tudom őt szívből utálni? Talán túlságosan is hasonlít valakire, akit szerettem, de csak kihasznált. Szinte kiköpött Byung Hun volt, legalábbis a viselkedése szempontjából. A srác, akit inkább nem nevezek nevén, tapló volt, és modortalan, ennek ellenére, velem mindig jól bánt. Aztán szokás szerint, jött egy csinosabb lány és az egész kártyavár, amit felépítettem, apró darabokra esett szét. Persze, nem ez volt az oka annak, hogy elzártam magamat a világ elől, mindössze csak a létező összes pasit megutáltatta velem. Tudom, hogy nem mind egyforma, de ez engem a legkevésbé sem érdekelt.
- Most mit akarsz csinálni? - kérdeztem tőle, miközben a tévét igyekeztem bekapcsolni.
- Nézzünk filmet, addig sem kell veled beszéljek - hogy ez a pasi, mekkora egy tapló! Én kedvesen felajánlom neki, a választás jogát, erre így válaszol nekem. Majd meglátjuk, hogy ki fog nevetni a végén. Átadtam neki a távirányítót, hogy még véletlenül se tűnjek utálatosnak és hagytam, hogy ő válassza ki a filmet. Lehet ezt a cselekedetemet, inkább át kellett volna gondolnom. A drága Byung, ugyanis egy horror filmet tedd be, amiben készültek feldarabolni egy embert. Én köztudottan, utálom és félek is a horror filmektől, épp ezért igyekeztem mindig elkerülni ezeket. Most azonban hála a nagy szívemnek, kénytelen voltam végig nézni. Azonban egy jelenetnél annyira megijedtem, hogy meggondolatlanul is Byung vállára hajtottam a fejemet. Ezt azonban rögtön meg is bántam.
Bocs! - motyogtam halkan, remélve, hogy azért meghallotta. Ő azonban csak nézte tovább a filmet, ügyet sem vetett rám. A film végeztével felálltam, hogy ehessek valamit, mikor rájöttem, hogy semmi kaja nem maradt már itthon. Mivel utálok házon kívül lenni, ezért bevetettem, azt a híres kölyök kutya szemeket, hogy rávegyem Byung - ot, hogy menjen el ő venni valamit. Kicsit megrebegtettem a szempilláimat, majd vettem egy mély levegőt, végül sikerült, elérnem, hogy a szemeim olyan nagyok legyenek, akár egy újszülötté, vagy egy kölyök kiskutyáé.
- Mégis mit akarsz tündérke?
- Nem mennél el, hogy hozz nekünk valami kaját? Ugyanis semmi sem maradt már itthon.
- Hihetetlen, hogy arra használod fel, az én drága időmet, hogy ebédet hozass velem! - feltápászkodott a helyérő, gyorsan megigazította a haját, majd becsapva maga mögött az ajtót, már ott sem volt. Remélem kajáért ment és nem lett belőle elegem. Sajnáltam volna, ha én szúrom el a napját. Épp arra készültem, hogy felmenjek a szobámba, mikor csengettek. Kinyitottam és meglepetésemre a postás állt előtte,
- A kisasszony Ha Na Ra?
- Igen én vagyok - feleltem és kíváncsian vizslattam a kezében tartott levélre.
- Ez önnek jött! - nyomta a kezembe a levelet, én pedig aláírtam a papírt. Nem tudtam, hogy ki küldhetett nekem levelet, hiszen nagyon ritka pillanat, amikor én Ha Na Ra, kapok egy levelet. Miután a postás távozott, kinyitottam a levelet és olvasni kezdtem.

Drága Kislányom!

Tudom, hogy már rég nem jelentkeztem, de ennek te is tudod az okát. Azt hiszem, most már elég erősnek mondhatom magamat, hogy kapcsolatba tudjak lépni veled. Kicsit tartok tőle, ha elolvasod a levelet, mi lesz majd az első reakciód. Az első és legfontosabb, hogy ne aggódj az anyád miatt! Ő jól van, hamarosan ki fogják engedni az intézetből. Szépen kérlek ne hibáztasd magad, hiszen az egészről nem te tehetsz. Az csak egy baleset volt, aminek mindketten az áldozatai letettetek. Mivel nekem most az anyád mellett kell lennem, ezért megkértem a bátyádat, hogy látogasson meg téged, és nézze meg, hogy vagy és szükséged van e valamire. Remélem, már nem érzed hibásnak magadat a történtekért.

Az édesapád: Ha Min Jun

A levél úgy csúszott ki a kezemből, mit a szappan szokott fürdés közben. Egy ideig csak álltam ott és mereven bámultam, a meggyvörös színű falat. Hihetetlen, hogy az apám képes volt írni nekem, mikor tudta, hogy nem akarok róluk hallani. Nem azért mert nem szeretem őket, csak ez nekem túl gyorsan jött. Valahol, még mindig hibásnak érzem magamat a történtekért. Nem is tudtam, hogy sírjak e vagy törjek szét valamit. Szépen lassan megfogtam a levelet, és a kukába hajítottam. Nem akarok tudni róluk, egyszerűen ha csak az anyámra gondolok, máris a baleset jut az eszembe. Könyörgök, én vezettem halálba az öcsémet! Az anyám miattam kapott idegösszeomlást! Még azt merik nekem mondani, hogy ne hibáztassam magamat? Mit tudnak ők az érzéseimről? Az apám azt hitte, ha majd ideküldi Chun Yun - t, akkor majd minden rendbe jön? Ő az egyetlen élő rokonom, aki nem vet meg engem. Az anyám, a nagyszüleim, de legbelül az apám is engem tart felelősnek a történtekért. Éreztem, ahogy könnyek szöknek ki a szememből, majd eszembe jutott a baleset minden egyes mozdulata. Hiába próbáltam elhessegetni, az csak azért is lejátszódott a fejemben. Annyira dühös voltam, hogy fogtam az asztalon lévő vázát, majd úgy a tükörnek hajítottam, hogy mindkettő ripityára tört. A fejemet fogva zokogtam ki magamból a fájdalmat amit éreztem.

Byung Hun

Miután végeztem a nagy bevásárlással, amire a hercegnő vett rá engem, Ha Na háza felé vettem az irányt. Valahogy különös érzés fogott el. Olyan volt, mint egy rossz megérzés. Persze mikor Ha Na közelében vagyok, ez az érzés mindig el fog engem. Mintha túl sok titok venné körül ezt a lányt. Biztos, hogy valami komoly oka lehet annak, amiért Ha Na nem hajlandó emberek közé menni. A kérdés már csak az, hogy pontosan mi az. Ha Na háza, nem volt messze az üzlettől, ahol bevásároltak, szóval röpke negyed óra alatt odaértem. Óvatosan kinyitottam az ajtót, és a látványt ami elém tárult azt hiszem sosem fogom elfelejteni. A föld tele volt üvegszilánkokkal, a tükör helyén, egy hatalmas lyuk tátongott, Ha Na pedig a kanapé előtt sírt. Fogalmam sem volt, hogy mit tehetnék. Hagyjam magára, vagy vigasztaljam meg? Soha életemben nem vigasztaltam meg senkit, pláne nem egy lányt. Vettem egy mély levegőt, majd lassan odasétáltam hozzá, és felsegítettem a földről.
- Byung Hun - remegő ajkakkal ejtette ki a nevemet, a szeméből, pedig potyogtak a könnyek.
- Mi történt? Csak egy fél órára hagylak itt, te meg tönkreteszed a lakást?
- Nem számít, ne is kérdezz róla kérlek!
- Ugye tudod, hogy nem áll jól a sírás? Egy ilyen lánynak mint te, az áll jól, ha mosolyog, vagy kiabál - erre valamelyest elmosolyodott, én pedig letöröltem a szeme sarkából a könnyeket.
- Ha képes leszek beszélni róla, ígérem te leszel az első, aki meg fogja tudni - én erre teljesen meggondolatlanul, magamhoz öleltem. Most először láttam ennyire elveszettnek. Fogalmam sincs, hogy ki csoda ez a Ha Na Ra, de ki fogom deríteni.
- Ezt mégis miért csináltad? - kérdezte tőlem, és az arcomra emelte a tekintetét.
- Mert egy ölelés mindent megold hercegnő - mosolyodtam el, majd még egyszer magamhoz öleltem.